Katakomba

A szemlélődő közös imádság helye

Pünkösd

Pünkösd ötven nappal következik Húsvét után. Ez a Szentlélek kiáradásának ünnepe, Isten ígéreteinek beteljesedése, és Isten újfajta jelenléte az Egyházban és minden egyes emberben.

Pünkösdkor az alábbi imaóravázlatok közül választhat:

123

Bevezető ének

Az imádság megkezdéséhez válasszunk egy vagy két olyan éneket, ami a liturgikus időszakhoz vagy az alkalomhoz a legjobban illik, pl. Az életed Jézus, Laudate Dominum, Venite exultemus.

Zsoltár

A zsoltárok olyan ősi példái az Istennel való beszélgetésnek, amelyekben örömünk, bánatunk, Istenbe vetett bizalmunk, szomjúságunk, sőt még félelmeink is kifejezésre találnak. Jézus is imádkozta zsidó népének e régi imáit, és megtalálták bennük az élet forrását az keresztények is mind a mai napig. Ezért a zsoltárok térben és időben az összes hívő nagy közösségébe helyezik az imádkozót.

Egyvalaki, esetleg két előimádkozó felváltva olvashatja vagy énekelheti a zsoltár sorait. Nem szükséges az egész zsoltárt fölolvasni, bátran válasszuk ki a legérthetőbb verseket. A zsoltárt sorpáronként olvassuk vagy énekeljük. Ha énekeljük, a sorok legyenek rövidek, ha a zsoltárt olvassuk, választhatunk hosszabb sorokat, de azok is legyenek könnyen érthetők. Minden vers után az egész közösség Alleluiával vagy más, a liturgikus időszakhoz illő énekelt akklamációval válaszoljon, pl. Laudamus te, Misericordias Domini, Tibi Deo Gloria, Vigilate. Ha lehet, az egybegyűltek az akklamáció záró akkordját tartsák ki, alátámasztva az előénekes vagy az olvasó zsoltározását.

ElrejtésKNBSZITRUFKG

113. zsoltár

113. zsoltár

1Dicsérjétek az Urat, ti szolgái,
dicsérjétek az Úr nevét!

2Áldott legyen az Úr neve
most és mindörökké!

3Napkelettől napnyugatig
dicsértessék az Úr neve!

4Fölséges az Úr minden nemzet fölött,
dicsősége fölülmúlja az egeket.

5Ki olyan mint az Úr, a mi Istenünk,
aki a magasságban lakik,

6de lehajol hogy letekintsen az égre és a földre?

7Fölemeli a nincstelent a porból,
fölsegíti a szegényt a sárból,

8hogy helyet adjon neki a fejedelmek között,
népének fejedelmei között.

9Úgy lakhat házában a gyermektelen asszony,
mint a fiain örvendő anya.

113. zsoltár

1Magasztaljátok, ti szolgái az Úrnak, magasztaljátok az Úr nevét! 2Az Úr neve áldott most és mindörökké! 3Napkeltétől napnyugtáig dicsőítsék az Úr nevét! 4Fönséges az Úr minden nép fölött, dicsősége felülmúlja az egeket. 5Ki olyan, mint az Úr, a mi Istenünk, aki a magasságban trónol, 6aki letekint az égre és a földre? 7A gyengét fölemeli a porból, a nyomorultat fölsegíti megvetettségéből. 8Előkelők közt ad neki helyet, népének legjobbjai közt. 9A magtalannak helyet ad a házban, hogy mint anya örüljön gyermekeinek.

113. zsoltár

Az Úr fensége és kegyelme

1Dicsérjétek az URat! ÚRnak szolgái, dicsérjétek, dicsérjétek az ÚR nevét! 2Legyen áldott az ÚR neve most és mindörökké! 3Napkelettől napnyugatig dicsérjétek az ÚR nevét! 4Magasan fölötte van az ÚR minden népnek, dicsősége fölötte van az egeknek. 5Ki hasonlítható Istenünkhöz, az ÚRhoz, aki a magasban lakik, 6és a mélybe néz, az égre is, a földre is? 7Fölemeli a porból a nincstelent, és kiemeli a szemétből a szegényt. 8Az előkelők közé ülteti, népe előkelői közé. 9Megengedi, hogy a meddő úgy lakjék a házban, mint fiaknak boldog édesanyja. Dicsérjétek az URat!

113. zsoltár

1Dicsérjétek az Urat.
Dicsérjétek az Úrnak szolgái! dicsérjétek az Úrnak nevét, 2Áldott legyen az Úr neve mostantól fogva és örökké! (Dán 2,20) 3Napkelettől fogva napnyugotig dicsértessék az Úr neve! (Malak 1,11) 4Felmagasztaltatott az Úr minden pogány nép felett; dicsősége túl van az egeken. (Jer 39,9) 5Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, a ki a magasságban lakozik? 6A ki magát megalázva, tekint szét mennyen és földön; (2Kir 25,1.11) 7A ki felemeli az alacsonyt a porból, és a szűkölködőt kivonszsza a sárból, (1Sám 2,8; Zsolt 107,41) 8Hogy odaültesse őket a főemberek közé, az ő népének főemberei közé; (Jer 51,50) 9A ki beülteti a meddőt a házba, mint magzatoknak anyját, nagy örömre. Dicsérjétek az Urat!

Olvasmány

A Szentírás olvasása olyan, mintha közelítenénk ahhoz „a kimeríthetetlen forráshoz”, amelyben „Isten adja önmagát a szomjazó embernek” (Órigenész, III. század). A Biblia „Isten levele teremtményeinek”, hogy „fölfedezzék szívét az ő szavaiban” (Nagy Szent Gergely, VI. század).

A rendszeresen együtt imádkozó közösségek a Biblia könyveit bizonyos rendszer szerint olvassák. A hetente vagy havonta együtt imádkozó közösség válasszon könnyen érthető, az imádság és az adott liturgikus időszak témájába illő olvasmányokat. Minden olvasmányt kezdjünk a következő módon: „Izajás próféta írta…” vagy „Szent Pál apostol írta…” Ha az Evangéliumból olvasunk, így vezessük be: „Szent János evangélista írta…”, vagy ha közvetlenül Jézus szavait olvassuk: „Jézus mondja…”.

Az olvasmány előtt is énekelhetünk olyan éneket, ami Krisztus világosságáról szól, pl. Christe lux mundi, Jézus fényünk és örömünk, Te vagy a fény. Mialatt ezt énekeljük, gyerekek vagy fiatalok gyertyákkal előre jöhetnek és meggyújthatják az állványon álló húsvéti gyertyát vagy egy olajlámpást. Ez a jelkép arra emlékeztet, hogyha az éjszaka sötétje életünket vagy az emberiség életét be is borítja, Isten szeretete soha ki nem alvó tűz.

(Az alábbi két olvasmány közül bármelyik választható.)

ElrejtésKNBSZITSTLBDRUFKG

A) ApCsel 2,1-6.14-17.21

A) ApCsel 2,1-6.14-17.21

1Mikor elérkezett pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. 2Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. 3Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. 4Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak.
5Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók tartózkodtak Jeruzsálemben. 6A zaj hallatára tömeg verődött össze, és teljesen elképedtek, mivel mindenki a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. 14Akkor Péter, aki a tizeneggyel ott állt, felemelte szavát, és beszédet intézett hozzájuk: »Zsidó férfiak, és Jeruzsálem összes lakója! Tudjátok meg ezt, s halljátok szavamat! 15Nem részegek ezek, ahogy ti gondoljátok, hiszen a nappalnak még csak a harmadik órája van, 16hanem csak az történt, amit Joel próféta megmondott:

17‘És ez lesz az utolsó napokban
– mondja az Úr –,
kiárasztom Lelkemet minden emberre;
akkor fiaitok és leányaitok prófétálni fognak,
ifjaitok látomásokat látnak,
öregjeiteknek pedig álomlátásaik lesznek.

21És ez fog történni:
mindaz, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül’.

A) ApCsel 2,1-6.14-17.21

A)! A Szentlélek eljövetele.

1Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. 2Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. 3Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. 4Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. 5Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. 6Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek.

A)! Péter beszéde.

14Péter a többi tizeneggyel előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: „Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói mindnyájan! Vegyétek tudomásul és hallgassátok meg szavamat! 15Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk, 16hanem ez az, amiről Joel próféta szólt: 17A végső napokban – mondja Isten – kiárasztok Lelkemből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak. 21Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.

A) ApCsel 2,1-6.14-17.21

1Amikor elérkezett pünkösd napja, mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen. 2Hirtelen heves szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, és betöltötte az egész házat, ahol voltak. 3Majd lángnyelvek váltak láthatóvá, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni úgy, ahogy a Lélek megadta nekik.
5Sok vallásos zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. 6Amikor a zúgás hallatszott, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. 14Ekkor előállt Péter a tizeneggyel együtt, fölemelte hangját, és így szólt hozzájuk:
– Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Tudjátok meg, mit jelent ez! 15Mert nem részegek ezek, ahogy ti gondoljátok, hiszen csak reggel kilenc óra van. 16Hanem ez az, amiről Joel így prófétált: 17Az utolsó napokban, így szól Isten, kiárasztom Lelkemet minden halandóra. Fiaitok és lányaitok prófétálnak, ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak. 21Aki segítségül hívja az Úr nevét, megmenekül.

A) ApCsel 2,1-6.14-17.21

A)! A Szentlélek eljövetele.

1Mikor elérkezett a pünkösd napja, mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen. 2Hirtelen, mintha csak heves szélvész közeledett volna, zaj támadt az égből és egészen betöltötte a házat, ahol összegyűltek. 3Majd pedig szétoszló, tüzes nyelvek lobbantak föl előttük és leereszkedtek mindegyikükre. 4Valamennyien elteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket. 5Ekkortájt az ég alatt található mindenféle nemzetből tartózkodtak istenfélő zsidók Jeruzsálemben. 6Mikor ez a zaj támadt, tömeg verődött össze és megzavarodott, mivel ki-ki tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket.

A)! Péter pünkösdi beszéde.

14Péter erre a többi tizenegy közül előlépett és emelt hangon ezt a beszédet intézte hozzájuk: „Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Vegyétek tudomásul és figyelemmel hallgassátok szavamat! 15Nem részegek ezek, ahogy azt ti gyanítjátok, hiszen a napnak harmadik órájában vagyunk, 16hanem ez az, amit megmondott Joel próféta: 17Így szól az Isten:
Ez történik majd az utolsó napokban:
szétárasztom minden emberre Lelkemet,
fiaitok és lányaitok prófétálni fognak,
az ifjak látomásokat látnak,
s álmokat álmodnak a vének. 21És mindenki üdvözülni fog,
aki segítségül hívja az Úr nevét.

A) ApCsel 2,1-6.14-17.21

A)! A Szentlélek kitöltése

1Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, 2hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. 3Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. 5Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. 6Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.

A)! Péter apostol pünkösdi beszéde

14Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez! 15Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, 16hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: 17„Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; 21De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.”

A) ApCsel 2,1-6.14-17.21

1És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. (2Móz 23,16;34,22.5Móz;16,10) 2És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. (Csel 1,14;4,33;5,42) 3És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. (Csel 8,5.26;21,8) 4És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. (4Móz 8,10;27,18.5Móz;34,9.1Tim;4,14.2Tim;1,6) 5Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. 6Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni. 14Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet! 15Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van; (Gal 1,17) 16Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától: (Jóel 2,28-32) 17És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. (Ésa 44,3) 21És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik. (1Móz 25,21.26;1Móz 29,31-35;30,5-24)

ElrejtésKNBSZITSTLBDRUFKG

B) Jn 14,15-20

B) Jn 14,15-20

15Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. 16Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja és nem ismeri őt. De ti megismeritek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz. 18Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok. 19Még egy kis idő, és a világ többé már nem lát engem. De ti láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok. 20Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem, és én tibennetek.

B) Jn 14,15-20

B)! Jézus megígéri a Szentlelket.

15Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, 16én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. 17A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek, mert bennetek van és bennetek marad. 18Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. 19Rövid idő, s a világ nem lát többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd. 20Azon a napon majd megtudjátok, hogy Atyámban vagyok, ti bennem, s én bennetek.

B) Jn 14,15-20

15Ha szerettek engem, meg fogjátok tartani parancsolataimat, 16én pedig majd az Atyához fordulok, és ő egy másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem ismeri el, és ezért nem is ismeri. Ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakozik, és bennetek marad. 18Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. 19Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok. 20Azon a napon ti is felismeritek, hogy én Atyámban vagyok, ti bennem, én pedig bennetek.

B) Jn 14,15-20

15Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. 16Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vígasztalót ad nektek: az igazság Lelkét, aki mindörökké veletek marad. 17A világ nem kapja meg őt, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert bennetek lesz.

B)! Egyesülés Jézussal.

18Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok. 19Rövid idő még, és a világ nem lát engem többé. De ti láttok engem, mert én élek és ti is élni fogtok. 20Azon a napon megtudjátok, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem és én tibennetek.

B) Jn 14,15-20

15Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, 16én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.
18Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. 19Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. 20Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.

B) Jn 14,15-20

15Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. (1Kir 2,10; Csel 2,29) 16És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. 17Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. (Ján 2,38;5,31;10,43; Luk 24,47; Eféz 1,7) 18Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. 19Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. (Mát 27,31; Márk 15,22; Luk 23,25) 20Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek. (Ján 17,21.23)

Ének

Ezután olyan éneket válasszunk, ami elcsöndesedésre, elmélyülésre ösztönöz, pl. A lelkem csak az Úrnál, Bízz az Úrban, Oculi nostri.

Csönd

Amikor szavakkal igyekezzük kifejezni Istennel való közösségünket, hamarosan lehetőségeink határába ütközünk. De szívünk mélyén, a Szentlélek által, Krisztus imádkozik, sokkal inkább, mintsem azt gondolnánk.

Bár Isten szüntelenül próbál minket megszólítani, soha nem akar semmit ránk erőszakolni. Isten szava sokszor szelíd fuvallatként, a csöndben szól hozzánk. Amikor csöndesen időzünk Isten jelenlétében, nyitottan a Szentlélek előtt, ez az elcsendesedés már maga lehet imádság. Az elmélkedéshez vezető út nem az, hogy különböző módszereket alkalmazva próbáljuk megteremteni a benső csöndet, ami ürességet eredményez. Inkább gyermeki bizalommal hagyjuk Krisztust imádkozni bennünk, és egy napon fölfedezzük: szívünk legmélyén ott lakozik.

A közös imádság folyamán a legjobb egyetlen hosszabb csöndet tartani (5–10 perc), mintsem azt rövid szakaszokra széttördelni. Ha a jelenlevők nincsenek hozzászokva a csöndhöz, segít, ha még az ima előtt röviden elmagyarázzuk a csönd szerepét. Vagy rögtön a csöndet bevezető ének után valaki bemondhatja a mikrofonba: „Az imádságot most néhány perc csönddel folytatjuk”.

Könyörgések

  • Jöjj, Szentlélek Isten, áraszd szét a mennyből szereteted sugarát!
  • Jöjj, szegények Atyja, bőkezűség Istene, szívek világossága!
  • Csodálatos Vigasztaló, békét teremtesz lelkünkben, jöjj, Szentlélek!
  • Csodálatos frissesség, fáradtságunkban pihenést nyújtasz, megpróbáltatásainkban megerősítesz, jöjj, Szentlélek!
  • Áldott fény, ragyogd be szívünk mélyét, jöjj, Szentlélek!
  • Hajlítsd meg keménységünket, ösztönözz és gyújts lángra minket, jöjj, Szentlélek!
  • Öntözd szívünk sivatagjait, hozz gyógyírt sebeinkre, jöjj, Szentlélek!
  • Ajándékozz meg maradandó örömmel, jöjj, Szentlélek!
  • Jöjj, Szentlélek, áraszd szét a mennyből szereteted sugarát!

Miatyánk

Mondhatjuk, de énekelhetjük is.

Záróima

Az imaórát mintegy összefoglalva egy rövid könyörgést vagy áldást olvasunk fel. Ha pap is van velünk, kérjük meg erre. Választhatunk Roger testvér (Roger testvér, Taizé: Benned a szív békessége. Gondolatok az év minden napjára, Agapé, Szeged, 1997) rövid imádságaiból vagy az Egyház szentjeinek gazdag hagyományából.

Szentlélek, mindig szeretnénk egyszerűségben befogadni. Bennünk lakozó életed titka mindenek előtt a megértő szívben rejlik.

Vagy: Krisztus szeretetének tüze töltsön el minket; annak a szeretetnek a tüze, amellyel Krisztus először szeretett!

Énekek

Az imádság végén az éneklést folytathatjuk. Egy kis csoport segítheti azok éneklését, akik tovább szeretnének imádkozni. Pénteken kereszt körüli imádsággal, szombaton a föltámadás megünneplésével folytathatjuk az imaórát. Az imaóra lezárását hagyományos énekkel jelezhetjük, pl. Boldogságok, Üdvözlégy, örvendezz, Oltalmad alá futunk.

Bevezető ének

Az imádság megkezdéséhez válasszunk egy vagy két olyan éneket, ami a liturgikus időszakhoz vagy az alkalomhoz a legjobban illik, pl. Az életed Jézus, Laudate Dominum, Venite exultemus.

Zsoltár

A zsoltárok olyan ősi példái az Istennel való beszélgetésnek, amelyekben örömünk, bánatunk, Istenbe vetett bizalmunk, szomjúságunk, sőt még félelmeink is kifejezésre találnak. Jézus is imádkozta zsidó népének e régi imáit, és megtalálták bennük az élet forrását az keresztények is mind a mai napig. Ezért a zsoltárok térben és időben az összes hívő nagy közösségébe helyezik az imádkozót.

Egyvalaki, esetleg két előimádkozó felváltva olvashatja vagy énekelheti a zsoltár sorait. Nem szükséges az egész zsoltárt fölolvasni, bátran válasszuk ki a legérthetőbb verseket. A zsoltárt sorpáronként olvassuk vagy énekeljük. Ha énekeljük, a sorok legyenek rövidek, ha a zsoltárt olvassuk, választhatunk hosszabb sorokat, de azok is legyenek könnyen érthetők. Minden vers után az egész közösség Alleluiával vagy más, a liturgikus időszakhoz illő énekelt akklamációval válaszoljon, pl. Laudamus te, Misericordias Domini, Tibi Deo Gloria, Vigilate. Ha lehet, az egybegyűltek az akklamáció záró akkordját tartsák ki, alátámasztva az előénekes vagy az olvasó zsoltározását.

ElrejtésKNBSZITRUFKG

33. zsoltár

33. zsoltár

1Örvendezzetek igazak, az Úrban,
igaz emberekhez illik a dicséret!

2Áldjátok az Urat lanttal,
zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával!

3Daloljatok neki új éneket,
ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki!

4Mert igaz az Úr igéje,
és minden tette hűséggel teli.

5Az igazságot és a törvényt szereti;
Az Úr irgalma betölti a földet.

6Az Úr szava alkotta az egeket,
szájának lehelete minden seregüket.

7A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte,
az örvényeket tárházakba helyezte.

8Félje az Urat az egész föld,
remegjen előtte a földkerekség minden lakója!

9Mert ő szólt, és meglettek,
parancsolt, és létrejöttek.

10Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait,
elveti a népek gondolatait.

11De megmarad az Úr terve mindörökre,
szíve szándéka nemzedékről nemzedékre.

12Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr,
az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott!

13Letekint az Úr az égből,
mind látja az emberek fiait.

14Hajlékából nézi
a föld megannyi lakóját.

15Egytől-egyig ő alkotta szívüket,
ismeri minden tettüket.

16Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg,
s a hőst nem menti meg nagy ereje.

17Nem nyújt neki a ló biztos segítséget,
nem szabadítja meg hatalmas ereje.

18De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt,
akik remélik irgalmát,

19és megmenti a haláltól lelküket,
s éhínség idején is táplálja őket.

20Lelkünket az Úr hordozza,
ő segít meg s oltalmaz minket.

21Valóban, benne örvend a szívünk,
és szent nevében reménykedünk.

22Legyen, Uram, irgalmad rajtunk,
amint benned bizakodunk!

33. zsoltár

1Ujjongjatok az Úrban, igazak, a hívőkhöz illik a dicséret! 2Dicsőítsétek az Urat citerával, tízhúrú hárfán zengjétek fölségét! 3Énekeljetek új dalt az Úrnak, daloljatok neki szép öröméneket zengve! 4Mert az Úr szava igaz, minden tette hűségét tükrözi. 5Az igazságot és a rendet szereti, a földkerekség telve az Úr kegyelmével. 6Az Úr szavára lettek az egek, s szája leheletére az ég seregei. 7Mint tömlőben, összegyűjti a tengerek vizét, az áradatot gát közé szorítja. 8Az egész föld félje az Urat, s remegjenek előtte, kik lakják a földkerekséget! 9Mivel szólt és lettek, rendelkezett és létrejöttek. 10Az Úr letöri a pogányok támadását, a népek terveit meghiúsítja. 11Örök érvényű az Úr határozata, nemzedékről nemzedékre száll szívének gondolata. 12Boldog a nép, melynek az Úr az Istene, a nép, amelyet örökségül választott. 13Az Úr az égből letekint, s látja az emberek fiait mind. 14Hajlékából látja mindazokat, kik a földön élnek. 15Ő alkotta mindnyájuk szívét és ismeri minden tettüket. 16A király nem erős hadsereggel győz, a királyt nem hatalmas ereje menti meg. 17Téved, ki lovától várja győzedelmét, bármilyen erős is az, nem menti meg. 18De nézd, az Úrnak szeme az igazakon nyugszik, azokon, akik bíznak kegyelmében, 19hogy lelküket a halálból kimentse és táplálja éhségükben. 20Lelkünk remél az Úrban. Ő a mi segítségünk és a pajzsunk. 21Szívünk őbenne ujjong, szent nevében bizakodunk. 22Kegyelmed őrködjék fölöttünk, Uram, ahogy tebenned remélünk!

33. zsoltár

Isten dicsőítése

1Örüljetek az ÚRnak, ti, igazak! Az igaz emberekhez illik a dicséret. 2Adjatok hálát az ÚRnak citeraszóval, tízhúrú lanttal zengjetek neki! 3Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek! 4Mert az ÚR igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik. 5Szereti az igaz ítéletet, az ÚR szeretetével tele van a föld. 6Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete. 7Gáttal torlaszolta el a tenger vizét, mederbe zárta hullámait. 8Féljen az ÚRtól az egész föld, rettegjen tőle a világ minden lakója, 9mert amit ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott. 10Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait. 11De az ÚR terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre. 12Boldog az a nemzet, amelynek Istene az ÚR, az a nép, amelyet örökségül választott. 13Letekint a mennyből az ÚR, és lát minden embert. 14Lakóhelyéből rátekint a föld minden lakójára. 15Ő formálta mindnyájuk szívét, ismeri minden tettüket. 16Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst. 17Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg. 18De az ÚR szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak. 19Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket. 20Lelkünk az URat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. 21Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk. 22Maradjon velünk, URam, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!

33. zsoltár

1Örvendezzetek ti igazak, az Úrban; a hívekhez illik a dícséret. (Kol 3,16; Jak 5,13; Fil 4,4) 2Dicsérjétek az Urat cziterával; tízhúrú hárfával zengjetek néki. 3Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón. (Zsolt 40,4) 4Mert az Úr szava igaz, és minden cselekedete hűséges. (Zsolt 146,6) 5Szereti az igazságot és törvényt; az Úr kegyelmével telve a föld. (1Sám 21,11-14) 6Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök. (1Móz 1,6.7; Ján 1,1-3;Jób 26,13) 7Összegyűjti a tenger vizeit, mintegy tömlőbe; tárházakba rakja a hullámokat. (Jób 26,10) 8Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó. (Jób 37,22.23) 9Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott. (1Móz 1,3-6) 10Az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait. (Nehem 4,15; Zsolt 2,1-4; Ésa 19,3) 11Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről-nemzedékre. (Péld 19,21) 12Boldog nép az, a melynek Istene az Úr, az a nép, a melyet örökségül választott magának. (5Móz 4,7.8.2Sám;7,23.24) 13Az égből letekint az Úr, látja az emberek minden fiát. 14Székhelyéről lenéz a föld minden lakosára. 15Ő alkotta mindnyájok szivét, és jól tudja minden tettöket. 16Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekül meg nagy erejével; (Zsolt 44,7) 17Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg. (Zsolt 22,26;66,13-17;18,1.2) 18Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat, (1Sám 23,26.27) 19Hogy kimentse lelköket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket. (Zsolt 37,19;34,6.7.11; Jób 5,20) 20Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk ő. (1Móz 15,1) 21Csak ő benne vigad a mi szívünk, csak az ő szent nevében bízunk! (Zsolt 138,8.1Sám;16,1.13;23,17) 22Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, a miképen bíztunk te benned. (Zsolt 61,8)

Olvasmány

A Szentírás olvasása olyan, mintha közelítenénk ahhoz „a kimeríthetetlen forráshoz”, amelyben „Isten adja önmagát a szomjazó embernek” (Órigenész, III. század). A Biblia „Isten levele teremtményeinek”, hogy „fölfedezzék szívét az ő szavaiban” (Nagy Szent Gergely, VI. század).

A rendszeresen együtt imádkozó közösségek a Biblia könyveit bizonyos rendszer szerint olvassák. A hetente vagy havonta együtt imádkozó közösség válasszon könnyen érthető, az imádság és az adott liturgikus időszak témájába illő olvasmányokat. Minden olvasmányt kezdjünk a következő módon: „Izajás próféta írta…” vagy „Szent Pál apostol írta…” Ha az Evangéliumból olvasunk, így vezessük be: „Szent János evangélista írta…”, vagy ha közvetlenül Jézus szavait olvassuk: „Jézus mondja…”.

Az olvasmány előtt is énekelhetünk olyan éneket, ami Krisztus világosságáról szól, pl. Christe lux mundi, Jézus fényünk és örömünk, Te vagy a fény. Mialatt ezt énekeljük, gyerekek vagy fiatalok gyertyákkal előre jöhetnek és meggyújthatják az állványon álló húsvéti gyertyát vagy egy olajlámpást. Ez a jelkép arra emlékeztet, hogyha az éjszaka sötétje életünket vagy az emberiség életét be is borítja, Isten szeretete soha ki nem alvó tűz.

(Az alábbi két olvasmány közül bármelyik választható.)

ElrejtésKNBSZITSTLBDRUFKG

A) 1Kor12,4-7.12-13

A) 1Kor12,4-7.12-13

4A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz. 5A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. 6És az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben cselekszi, ugyanaz. 7A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. 12Mert amint a test egy, bár sok tagja van, a testnek pedig minden tagja, bár sok, mégis egy test, úgy Krisztus is. 13Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté keresztelkedtünk, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájunkat egy Lélek itatott át.

A) 1Kor12,4-7.12-13

4A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. 5A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. 6Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. 7A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.

A)! Az Egyház Krisztus teste.

12A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is. 13Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.

A) 1Kor12,4-7.12-13

4A kegyelmi adományok sokfélék, de a Lélek ugyanaz. 5A szolgálatok sokfélék, de az Úr ugyanaz. 6Az erő megnyilvánulásai sokfélék, de Isten, aki mindenkiben mindezt végbeviszi, ugyanaz. 7Mindenki azért kapja a Lélek megnyilvánulásait, hogy használjon vele. 12Mert ahogy a test egy, és sok tagja van, de valamennyi a test tagja, és bár sokan vannak, mégis egy test. Ugyanígy Krisztus is. 13Hiszen az egy Lélek által mi is mindnyájan – akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok – egy testté lettünk a keresztségben: mindannyiunkat egy Lélek töltött el.

A) 1Kor12,4-7.12-13

4A lelki adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz. 5A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. 6Különfélék a csodatettek is, de Isten, aki mindezt mindenkiben véghezviszi, ugyanaz. 7A Lélek ajándékait pedig ki-ki azért kapja, hogy használjon vele.

A)! Az egyház Krisztus teste.

12A test ugyan egy, de sok tagja van. A testnek ez a sok tagja mégis egy test. Így Krisztus is. 13Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztség által: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.

A) 1Kor12,4-7.12-13

4A kegyelmi ajándékok között ugyan különbségek vannak, de a Lélek ugyanaz. 5Különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz. 6És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz. 7A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.

A)! Krisztus teste és tagjai

12Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. 13Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

A) 1Kor12,4-7.12-13

4A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. (Róm 12,6; Eféz 4,4; Zsid 2,4) 5A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. (Eféz 4,11) 6És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben. (Eféz 1,23) 7Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése. (1Kor 14,26) 12Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is. (1Kor 10,17;Róm 12,4.5) 13Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. (Eféz 2,14.15; Gal 3,27.28)

ElrejtésKNBSZITSTLBDRUFKG

B) Jn 14,23.25-27

B) Jn 14,23.25-27

23Jézus azt felelte neki: »Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. 25Ezeket mondtam nektek, amíg veletek voltam. 26A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. 27Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne féljen.

B) Jn 14,23.25-27

23Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni. 25Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek vagyok. 26S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. 27Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.

B) Jn 14,23.25-27

23Jézus így válaszolt:
– Ha valaki szeret engem, az megtartja, amit mondok. Atyám is szeretni fogja, s eljövünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála. 25Elmondtam ezeket nektek, amíg veletek voltam. 26De a Pártfogó, a Szentlélek, akit az Atya majd a nevemben küld, ő tanít meg majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
27Békességet hagyok rátok: az én békémet adom nektek. De nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, ne is rettegjen!

B) Jn 14,23.25-27

23Jézus tovább folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.

B)! Krisztus békéje.

25Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek voltam. 26A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. 27Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne is szorongjon!

B) Jn 14,23.25-27

23Jézus így válaszolt: Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és nála maradunk. 25Elmondom ezeket nektek, amíg veletek vagyok. 26A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. 27Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!

B) Jn 14,23.25-27

23Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk. 25Ezeket beszéltem néktek, a míg veletek valék. (Ján 13,26;Ján 18,6;28,28; Mát 8,10-12) 26Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek. (Ján 15,26;16,7) 27Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! (Zsolt 22,19)

Ének

Ezután olyan éneket válasszunk, ami elcsöndesedésre, elmélyülésre ösztönöz, pl. A lelkem csak az Úrnál, Bízz az Úrban, Oculi nostri.

Csönd

Amikor szavakkal igyekezzük kifejezni Istennel való közösségünket, hamarosan lehetőségeink határába ütközünk. De szívünk mélyén, a Szentlélek által, Krisztus imádkozik, sokkal inkább, mintsem azt gondolnánk.

Bár Isten szüntelenül próbál minket megszólítani, soha nem akar semmit ránk erőszakolni. Isten szava sokszor szelíd fuvallatként, a csöndben szól hozzánk. Amikor csöndesen időzünk Isten jelenlétében, nyitottan a Szentlélek előtt, ez az elcsendesedés már maga lehet imádság. Az elmélkedéshez vezető út nem az, hogy különböző módszereket alkalmazva próbáljuk megteremteni a benső csöndet, ami ürességet eredményez. Inkább gyermeki bizalommal hagyjuk Krisztust imádkozni bennünk, és egy napon fölfedezzük: szívünk legmélyén ott lakozik.

A közös imádság folyamán a legjobb egyetlen hosszabb csöndet tartani (5–10 perc), mintsem azt rövid szakaszokra széttördelni. Ha a jelenlevők nincsenek hozzászokva a csöndhöz, segít, ha még az ima előtt röviden elmagyarázzuk a csönd szerepét. Vagy rögtön a csöndet bevezető ének után valaki bemondhatja a mikrofonba: „Az imádságot most néhány perc csönddel folytatjuk”.

Könyörgések

  • Urunk, Istenünk, tedd életünket a Szentlélek templomává, kérünk téged hallgass meg minket!
  • Ajándékozz meg a Lélek gyümölcseivel: szeretettel, örömmel, békességgel, türelemmel, jósággal és hűséggel!
  • Add, hogy igédet hirdető szolgáid ajkáról a Szentlélek szóljon!
  • Küldd el vigasztaló Szentlelkedet a bajba jutottaknak és nélkülözőknek!
  • Küldd el Szentlelkedet az igazságtalanság áldozatainak!
  • Őrizd meg a népeket a gyűlölettől és a háborútól!
  • Gyűjtsd össze a nemzeteket Szentlelked működése által!

Miatyánk

Mondhatjuk, de énekelhetjük is.

Záróima

Az imaórát mintegy összefoglalva egy rövid könyörgést vagy áldást olvasunk fel. Ha pap is van velünk, kérjük meg erre. Választhatunk Roger testvér (Roger testvér, Taizé: Benned a szív békessége. Gondolatok az év minden napjára, Agapé, Szeged, 1997) rövid imádságaiból vagy az Egyház szentjeinek gazdag hagyományából.

Szentlélek, benned találjuk meg azt az éltető vigaszt, amivel Krisztus elárasztja szívünket. Mindenkinek fölajánlod jelenlétedet, és rádöbbenünk, hogy a legfontosabb bennünk már beteljesedett.

Vagy: Áldj meg minket, Krisztus, tested titokzatos közössége, az Egyház által megszabadítasz az elszigeteltségtől!

Énekek

Az imádság végén az éneklést folytathatjuk. Egy kis csoport segítheti azok éneklését, akik tovább szeretnének imádkozni. Pénteken kereszt körüli imádsággal, szombaton a föltámadás megünneplésével folytathatjuk az imaórát. Az imaóra lezárását hagyományos énekkel jelezhetjük, pl. Boldogságok, Üdvözlégy, örvendezz, Oltalmad alá futunk.

Bevezető ének

Az imádság megkezdéséhez válasszunk egy vagy két olyan éneket, ami a liturgikus időszakhoz vagy az alkalomhoz a legjobban illik, pl. Az életed Jézus, Laudate Dominum, Venite exultemus.

Zsoltár

A zsoltárok olyan ősi példái az Istennel való beszélgetésnek, amelyekben örömünk, bánatunk, Istenbe vetett bizalmunk, szomjúságunk, sőt még félelmeink is kifejezésre találnak. Jézus is imádkozta zsidó népének e régi imáit, és megtalálták bennük az élet forrását az keresztények is mind a mai napig. Ezért a zsoltárok térben és időben az összes hívő nagy közösségébe helyezik az imádkozót.

Egyvalaki, esetleg két előimádkozó felváltva olvashatja vagy énekelheti a zsoltár sorait. Nem szükséges az egész zsoltárt fölolvasni, bátran válasszuk ki a legérthetőbb verseket. A zsoltárt sorpáronként olvassuk vagy énekeljük. Ha énekeljük, a sorok legyenek rövidek, ha a zsoltárt olvassuk, választhatunk hosszabb sorokat, de azok is legyenek könnyen érthetők. Minden vers után az egész közösség Alleluiával vagy más, a liturgikus időszakhoz illő énekelt akklamációval válaszoljon, pl. Laudamus te, Misericordias Domini, Tibi Deo Gloria, Vigilate. Ha lehet, az egybegyűltek az akklamáció záró akkordját tartsák ki, alátámasztva az előénekes vagy az olvasó zsoltározását.

ElrejtésKNBSZITRUFKG

33. zsoltár

33. zsoltár

1Örvendezzetek igazak, az Úrban,
igaz emberekhez illik a dicséret!

2Áldjátok az Urat lanttal,
zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával!

3Daloljatok neki új éneket,
ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki!

4Mert igaz az Úr igéje,
és minden tette hűséggel teli.

5Az igazságot és a törvényt szereti;
Az Úr irgalma betölti a földet.

6Az Úr szava alkotta az egeket,
szájának lehelete minden seregüket.

7A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte,
az örvényeket tárházakba helyezte.

8Félje az Urat az egész föld,
remegjen előtte a földkerekség minden lakója!

9Mert ő szólt, és meglettek,
parancsolt, és létrejöttek.

10Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait,
elveti a népek gondolatait.

11De megmarad az Úr terve mindörökre,
szíve szándéka nemzedékről nemzedékre.

12Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr,
az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott!

13Letekint az Úr az égből,
mind látja az emberek fiait.

14Hajlékából nézi
a föld megannyi lakóját.

15Egytől-egyig ő alkotta szívüket,
ismeri minden tettüket.

16Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg,
s a hőst nem menti meg nagy ereje.

17Nem nyújt neki a ló biztos segítséget,
nem szabadítja meg hatalmas ereje.

18De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt,
akik remélik irgalmát,

19és megmenti a haláltól lelküket,
s éhínség idején is táplálja őket.

20Lelkünket az Úr hordozza,
ő segít meg s oltalmaz minket.

21Valóban, benne örvend a szívünk,
és szent nevében reménykedünk.

22Legyen, Uram, irgalmad rajtunk,
amint benned bizakodunk!

33. zsoltár

1Ujjongjatok az Úrban, igazak, a hívőkhöz illik a dicséret! 2Dicsőítsétek az Urat citerával, tízhúrú hárfán zengjétek fölségét! 3Énekeljetek új dalt az Úrnak, daloljatok neki szép öröméneket zengve! 4Mert az Úr szava igaz, minden tette hűségét tükrözi. 5Az igazságot és a rendet szereti, a földkerekség telve az Úr kegyelmével. 6Az Úr szavára lettek az egek, s szája leheletére az ég seregei. 7Mint tömlőben, összegyűjti a tengerek vizét, az áradatot gát közé szorítja. 8Az egész föld félje az Urat, s remegjenek előtte, kik lakják a földkerekséget! 9Mivel szólt és lettek, rendelkezett és létrejöttek. 10Az Úr letöri a pogányok támadását, a népek terveit meghiúsítja. 11Örök érvényű az Úr határozata, nemzedékről nemzedékre száll szívének gondolata. 12Boldog a nép, melynek az Úr az Istene, a nép, amelyet örökségül választott. 13Az Úr az égből letekint, s látja az emberek fiait mind. 14Hajlékából látja mindazokat, kik a földön élnek. 15Ő alkotta mindnyájuk szívét és ismeri minden tettüket. 16A király nem erős hadsereggel győz, a királyt nem hatalmas ereje menti meg. 17Téved, ki lovától várja győzedelmét, bármilyen erős is az, nem menti meg. 18De nézd, az Úrnak szeme az igazakon nyugszik, azokon, akik bíznak kegyelmében, 19hogy lelküket a halálból kimentse és táplálja éhségükben. 20Lelkünk remél az Úrban. Ő a mi segítségünk és a pajzsunk. 21Szívünk őbenne ujjong, szent nevében bizakodunk. 22Kegyelmed őrködjék fölöttünk, Uram, ahogy tebenned remélünk!

33. zsoltár

Isten dicsőítése

1Örüljetek az ÚRnak, ti, igazak! Az igaz emberekhez illik a dicséret. 2Adjatok hálát az ÚRnak citeraszóval, tízhúrú lanttal zengjetek neki! 3Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek! 4Mert az ÚR igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik. 5Szereti az igaz ítéletet, az ÚR szeretetével tele van a föld. 6Az ÚR igéje alkotta az eget, egész seregét szájának lehelete. 7Gáttal torlaszolta el a tenger vizét, mederbe zárta hullámait. 8Féljen az ÚRtól az egész föld, rettegjen tőle a világ minden lakója, 9mert amit ő mondott, meglett, és amit parancsolt, előállott. 10Semmivé teszi az ÚR a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait. 11De az ÚR terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre. 12Boldog az a nemzet, amelynek Istene az ÚR, az a nép, amelyet örökségül választott. 13Letekint a mennyből az ÚR, és lát minden embert. 14Lakóhelyéből rátekint a föld minden lakójára. 15Ő formálta mindnyájuk szívét, ismeri minden tettüket. 16Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst. 17Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg. 18De az ÚR szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak. 19Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket. 20Lelkünk az URat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk. 21Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk. 22Maradjon velünk, URam, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!

33. zsoltár

1Örvendezzetek ti igazak, az Úrban; a hívekhez illik a dícséret. (Kol 3,16; Jak 5,13; Fil 4,4) 2Dicsérjétek az Urat cziterával; tízhúrú hárfával zengjetek néki. 3Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón. (Zsolt 40,4) 4Mert az Úr szava igaz, és minden cselekedete hűséges. (Zsolt 146,6) 5Szereti az igazságot és törvényt; az Úr kegyelmével telve a föld. (1Sám 21,11-14) 6Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök. (1Móz 1,6.7; Ján 1,1-3;Jób 26,13) 7Összegyűjti a tenger vizeit, mintegy tömlőbe; tárházakba rakja a hullámokat. (Jób 26,10) 8Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó. (Jób 37,22.23) 9Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott. (1Móz 1,3-6) 10Az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait. (Nehem 4,15; Zsolt 2,1-4; Ésa 19,3) 11Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről-nemzedékre. (Péld 19,21) 12Boldog nép az, a melynek Istene az Úr, az a nép, a melyet örökségül választott magának. (5Móz 4,7.8.2Sám;7,23.24) 13Az égből letekint az Úr, látja az emberek minden fiát. 14Székhelyéről lenéz a föld minden lakosára. 15Ő alkotta mindnyájok szivét, és jól tudja minden tettöket. 16Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekül meg nagy erejével; (Zsolt 44,7) 17Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg. (Zsolt 22,26;66,13-17;18,1.2) 18Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat, (1Sám 23,26.27) 19Hogy kimentse lelköket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket. (Zsolt 37,19;34,6.7.11; Jób 5,20) 20Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk ő. (1Móz 15,1) 21Csak ő benne vigad a mi szívünk, csak az ő szent nevében bízunk! (Zsolt 138,8.1Sám;16,1.13;23,17) 22Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, a miképen bíztunk te benned. (Zsolt 61,8)

Olvasmány

A Szentírás olvasása olyan, mintha közelítenénk ahhoz „a kimeríthetetlen forráshoz”, amelyben „Isten adja önmagát a szomjazó embernek” (Órigenész, III. század). A Biblia „Isten levele teremtményeinek”, hogy „fölfedezzék szívét az ő szavaiban” (Nagy Szent Gergely, VI. század).

A rendszeresen együtt imádkozó közösségek a Biblia könyveit bizonyos rendszer szerint olvassák. A hetente vagy havonta együtt imádkozó közösség válasszon könnyen érthető, az imádság és az adott liturgikus időszak témájába illő olvasmányokat. Minden olvasmányt kezdjünk a következő módon: „Izajás próféta írta…” vagy „Szent Pál apostol írta…” Ha az Evangéliumból olvasunk, így vezessük be: „Szent János evangélista írta…”, vagy ha közvetlenül Jézus szavait olvassuk: „Jézus mondja…”.

Az olvasmány előtt is énekelhetünk olyan éneket, ami Krisztus világosságáról szól, pl. Christe lux mundi, Jézus fényünk és örömünk, Te vagy a fény. Mialatt ezt énekeljük, gyerekek vagy fiatalok gyertyákkal előre jöhetnek és meggyújthatják az állványon álló húsvéti gyertyát vagy egy olajlámpást. Ez a jelkép arra emlékeztet, hogyha az éjszaka sötétje életünket vagy az emberiség életét be is borítja, Isten szeretete soha ki nem alvó tűz.

(Az alábbi két olvasmány közül bármelyik választható.)

ElrejtésKNBSZITRUFKG

A) Ez 36,23b.26-28

A) Ez 36,23b.26-28

23Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a nemzetek között, amelyet meggyaláztak közöttük, hogy megtudják a nemzetek, hogy én vagyok az Úr, mondja a seregek Ura, amikor megmutatom szentségemet köztetek az ő szemük láttára. 26Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. 27Az én lelkemet adom majd belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényeimet megtartsátok és megcselekedjétek. 28Azon a földön laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, és ti az én népem lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.

A) Ez 36,23b.26-28

23Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között, amelyet megszentségtelenítettek közöttük. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr – mondja az Úr, az Isten –, amikor a szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok. 26Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. 27Az én lelkemet oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok. 28Abban az országban laktok majd, amelyet atyáitoknak adtam, s az én népem lesztek, én meg a ti Istenetek leszek.

A) Ez 36,23b.26-28

23Majd én megmutatom, hogy szent az én nagy nevem, amely gyalázatos lett a népek között, mert gyalázatot hoztatok rá közöttük. Majd megtudják a népek, hogy én vagyok az ÚR – így szól az én URam, az ÚR –, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy én szent vagyok!
26Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. 27Az én lelkemet adom belétek, és gondoskodom róla, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek. 28Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.

A) Ez 36,23b.26-28

23És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára. (Zsolt 126,2) 26És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. (Ezék 11,18-20) 27És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. 28És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek.

ElrejtésKNBSZITSTLBDRUFKG

B) Jn 16,12-15 (Jn 16,13a)

B) Jn 16,12-15 (Jn 16,13a)

12Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. 13Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. 14Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. 15Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.

B) Jn 16,12-15 (Jn 16,13a)

12Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. 13Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. 14Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. 15Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.

B) Jn 16,12-15 (Jn 16,13a)

12Még sok mindent kell nektek mondanom, de most nem tudjátok elviselni. 13Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra. Ő ugyanis nem magától szól, hanem arról fog szólni, amiket majd hall, és eljövendő dolgokat közöl majd veletek. 14Ő engem fog megdicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt közli veletek. 15Mindaz, ami az Atyáé, az az enyém. Ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt közli majd veletek.

B) Jn 16,12-15 (Jn 16,13a)

12Még sok mondanivalóm volna, nem vagytok azonban elég erősek. 13De amikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog szólni, hanem azt mondja majd, amit hall, és a jövendőt jelenti ki nektek. 14Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit kijelent nektek. 15Minden, ami Atyámé, az az enyém. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit kijelent nektek.

B) Jn 16,12-15 (Jn 16,13a)

12Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; 13amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. 14Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. 15Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek.

B) Jn 16,12-15 (Jn 16,13a)

12Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. (Mát 21,17; Márk 15,9; Luk 23,16; Ján 18,39) 13De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. (Mát 27,21; Márk 15,11; Luk 23,18; Ján 18,40) 14Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. (Mát 13,55; Gal 1,19;2,12; Csel 21,18) 15Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek. (Ján 17,10)

Ének

Ezután olyan éneket válasszunk, ami elcsöndesedésre, elmélyülésre ösztönöz, pl. A lelkem csak az Úrnál, Bízz az Úrban, Oculi nostri.

Csönd

Amikor szavakkal igyekezzük kifejezni Istennel való közösségünket, hamarosan lehetőségeink határába ütközünk. De szívünk mélyén, a Szentlélek által, Krisztus imádkozik, sokkal inkább, mintsem azt gondolnánk.

Bár Isten szüntelenül próbál minket megszólítani, soha nem akar semmit ránk erőszakolni. Isten szava sokszor szelíd fuvallatként, a csöndben szól hozzánk. Amikor csöndesen időzünk Isten jelenlétében, nyitottan a Szentlélek előtt, ez az elcsendesedés már maga lehet imádság. Az elmélkedéshez vezető út nem az, hogy különböző módszereket alkalmazva próbáljuk megteremteni a benső csöndet, ami ürességet eredményez. Inkább gyermeki bizalommal hagyjuk Krisztust imádkozni bennünk, és egy napon fölfedezzük: szívünk legmélyén ott lakozik.

A közös imádság folyamán a legjobb egyetlen hosszabb csöndet tartani (5–10 perc), mintsem azt rövid szakaszokra széttördelni. Ha a jelenlevők nincsenek hozzászokva a csöndhöz, segít, ha még az ima előtt röviden elmagyarázzuk a csönd szerepét. Vagy rögtön a csöndet bevezető ének után valaki bemondhatja a mikrofonba: „Az imádságot most néhány perc csönddel folytatjuk”.

Dicsőítés

  • Teremtő Lélek, kezdetben a vizek fölött lebegtél, jöjj és lakozz bennünk!
  • Teremtő Lélek, leheleted által nyert életet minden teremtmény, jöjj és lakozz bennünk!
  • Tanácsadó Lélek, te világosítottad meg a prófétákat, hogy Isten igéjéről tegyenek tanúságot, jöjj és lakozz bennünk!
  • Szentlélek, te készítetted elő Szűz Máriát, hogy az Úr Jézus édesanyja legyen, jöjj és lakozz bennünk!
  • Szentlélek, te szálltál alá Jézusra megkeresztelkedése napján, jöjj és lakozz bennünk!
  • Szentlélek, te vezetted Jézust a pusztába, és te álltál mellette, amikor Isten országát hirdette, jöjj és lakozz bennünk!
  • Szentlélek, Jézus megígérte, hogy te mindig velünk és bennünk leszel, jöjj és lakozz bennünk!
  • Szentlélek, te szálltál alá az apostolokra, hogy összegyűjtsd őket az Egyház új közösségébe, jöjj és lakozz bennünk!
  • Szentlélek, általad mint Isten gyermekei újjászületünk, jöjj és lakozz bennünk!
  • Szentlélek, Isten jelenlétének élő tanúivá teszel minket, jöjj és lakozz bennünk!
  • Szentlélek, Te bennünk imádkozol, jöjj és lakozz bennünk!

Miatyánk

Mondhatjuk, de énekelhetjük is.

Záróima

Az imaórát mintegy összefoglalva egy rövid könyörgést vagy áldást olvasunk fel. Ha pap is van velünk, kérjük meg erre. Választhatunk Roger testvér (Roger testvér, Taizé: Benned a szív békessége. Gondolatok az év minden napjára, Agapé, Szeged, 1997) rövid imádságaiból vagy az Egyház szentjeinek gazdag hagyományából.

Szentlélek, te megerősíted mindazt, ami erőtlen. Meggyújtod az élő szeretet lángját, ami bennünk hamu alatt pislákol. És így szívünk félelmei és éjszakái is új élet hajnalára virradhatnak.

Vagy: Áldj meg minket, minden szeretet Istene! Eljössz, hogy életünket Krisztus élő jelévé változtasd.