Bevezető ének

Az imádság megkezdéséhez válasszunk egy vagy két olyan éneket, ami a liturgikus időszakhoz vagy az alkalomhoz a legjobban illik, pl. Az életed Jézus, Laudate Dominum, Venite exultemus.

Zsoltározás

A zsoltárok olyan ősi példái az Istennel való beszélgetésnek, amelyekben örömünk, bánatunk, Istenbe vetett bizalmunk, szomjúságunk, sőt még félelmeink is kifejezésre találnak. Jézus is imádkozta zsidó népének e régi imáit, és megtalálták bennük az élet forrását az keresztények is mind a mai napig. Ezért a zsoltárok térben és időben az összes hívő nagy közösségébe helyezik az imádkozót.

Egyvalaki, esetleg két előimádkozó felváltva olvashatja vagy énekelheti a zsoltár sorait. Nem szükséges az egész zsoltárt fölolvasni, bátran válasszuk ki a legérthetőbb verseket. A zsoltárt sorpáronként olvassuk vagy énekeljük. Ha énekeljük, a sorok legyenek rövidek, ha a zsoltárt olvassuk, választhatunk hosszabb sorokat, de azok is legyenek könnyen érthetők. Minden vers után az egész közösség Alleluiával vagy más, a liturgikus időszakhoz illő énekelt akklamációval válaszoljon, pl. Laudamus te, Misericordias Domini, Tibi Deo Gloria, Vigilate. Ha lehet, az egybegyűltek az akklamáció záró akkordját tartsák ki, alátámasztva az előénekes vagy az olvasó zsoltározását.

Olvasmány

A Szentírás olvasása olyan, mintha közelítenénk ahhoz „a kimeríthetetlen forráshoz”, amelyben „Isten adja önmagát a szomjazó embernek” (Órigenész, III. század). A Biblia „Isten levele teremtményeinek”, hogy „fölfedezzék szívét az ő szavaiban” (Nagy Szent Gergely, VI. század).

A rendszeresen együtt imádkozó közösségek a Biblia könyveit bizonyos rendszer szerint olvassák. A hetente vagy havonta együtt imádkozó közösség válasszon könnyen érthető, az imádság és az adott liturgikus időszak témájába illő olvasmányokat. Minden olvasmányt kezdjünk a következő módon: „Izajás próféta írta…” vagy „Szent Pál apostol írta…” Ha az Evangéliumból olvasunk, így vezessük be: „Szent János evangélista írta…”, vagy ha közvetlenül Jézus szavait olvassuk: „Jézus mondja…”.

Az olvasmány előtt is énekelhetünk olyan éneket, ami Krisztus világosságáról szól, pl. Christe lux mundi, Jézus fényünk és örömünk, Te vagy a fény. Mialatt ezt énekeljük, gyerekek vagy fiatalok gyertyákkal előre jöhetnek és meggyújthatják az állványon álló húsvéti gyertyát vagy egy olajlámpást. Ez a jelkép arra emlékeztet, hogyha az éjszaka sötétje életünket vagy az emberiség életét be is borítja, Isten szeretete soha ki nem alvó tűz.

Ének

Ezután olyan éneket válasszunk, ami elcsöndesedésre, elmélyülésre ösztönöz, pl. A lelkem csak az Úrnál, Bízz az Úrban, Oculi nostri.

Csönd

Amikor szavakkal igyekezzük kifejezni Istennel való közösségünket, hamarosan lehetőségeink határába ütközünk. De szívünk mélyén, a Szentlélek által, Krisztus imádkozik, sokkal inkább, mintsem azt gondolnánk.

Bár Isten szüntelenül próbál minket megszólítani, soha nem akar semmit ránk erőszakolni. Isten szava sokszor szelíd fuvallatként, a csöndben szól hozzánk. Amikor csöndesen időzünk Isten jelenlétében, nyitottan a Szentlélek előtt, ez az elcsendesedés már maga lehet imádság. Az elmélkedéshez vezető út nem az, hogy különböző módszereket alkalmazva próbáljuk megteremteni a benső csöndet, ami ürességet eredményez. Inkább gyermeki bizalommal hagyjuk Krisztust imádkozni bennünk, és egy napon fölfedezzük: szívünk legmélyén ott lakozik.

A közös imádság folyamán a legjobb egyetlen hosszabb csöndet tartani (5–10 perc), mintsem azt rövid szakaszokra széttördelni. Ha a jelenlevők nincsenek hozzászokva a csöndhöz, segít, ha még az ima előtt röviden elmagyarázzuk a csönd szerepét. Vagy rögtön a csöndet bevezető ének után valaki bemondhatja a mikrofonba: „Az imádságot most néhány perc csönddel folytatjuk”.

Könyörgések vagy dicsőítő litánia

Ezt követően rövid kérésekkel vagy fohászokkal imádkozunk, melyekre közös választ éneklünk, és a válasz befejező akkordját lehetőség szerint kitartjuk. Olyan ez, mint a liturgia szívében lángoló „tűzoszlop”. A másokért való imádság kiterjeszti imánkat az egész emberiségre. Istenre bízzuk minden ember örömét, reményét, bánatát és szenvedését, különösen az elhagyatottakét. A dicsőítő imával ünnepélyesen kifejezhetjük mindazt, amit számunkra Isten jelent.

Egy vagy két ember felváltva olvassa vagy énekli a kéréseket vagy a dicsőítő szavakat. Ha olyan az imádságos alkalom, akkor a leírt könyörgések befejeztével hagyhatunk időt azoknak, akik saját szavaikkal szeretnének imádkozni. A rögtönzött ima rövid legyen, és közvetlenül Istent szólítsa meg, ne adjon teret saját véleménynek vagy eszmefuttatásnak. A személyes könyörgésekre is ugyanazt a választ énekeljük, mint az általános könyörgésekre: Kyrie eleison. A dicsőítés válasza lehet Christe Jesu Lumen cordium vagy Laudamus te.

Miatyánk

Mondhatjuk, de énekelhetjük is.

Záróima

Az imaórát mintegy összefoglalva egy rövid könyörgést vagy áldást olvasunk fel. Ha pap is van velünk, kérjük meg erre. Választhatunk Roger testvér (Roger testvér, Taizé: Benned a szív békessége. Gondolatok az év minden napjára, Agapé, Szeged, 1997) rövid imádságaiból vagy az Egyház szentjeinek gazdag hagyományából.

Énekek

Az imádság végén az éneklést folytathatjuk. Egy kis csoport segítheti azok éneklését, akik tovább szeretnének imádkozni. Pénteken kereszt körüli imádsággal, szombaton a föltámadás megünneplésével folytathatjuk az imaórát. Az imaóra lezárását hagyományos énekkel jelezhetjük, pl. Boldogságok, Üdvözlégy, örvendezz, Oltalmad alá futunk.