Kezdőlap

Szilveszteri Taizé találkozó 2017 Bázel

Isten hozott!

Kedves Barátunk!

A Katolikus Ifjúsági Mozgalom kiemelten fontosnak tartja, hogy – más hazai tevékenységein túl – megkönnyítse a hazai fiatalok eljutását a népszerű nemzetközi ifjúsági rendezvényekre. Ezért vállaltuk fel, hogy minden évben közös buszos utakat szervezünk a Taizéi Közösség Találkozói iránt érdeklődők számára is. Ezzel a honlappal igyekszünk megkönnyíteni az információáramlást a közösen utazók számára, valamint segítséget kívánunk nyújtani abban is, hogy a Taizéi Közösség iránt érdeklődők egy helyen összegyűjtve találhassanak meg minden szükséges információt az utazásszervezéstől kezdve a hazaérkezésig.

A legtöbb embert megmozgató út a “Bizalom Zarándokútja a Földön” egyes állomásaihoz vezet (téli taizéi találkozók), mely minden év szilveszterekor Európa valamely nagyvárosában – 2016-ban Rigában – kerül megrendezésre. Ezekre a Találkozókra – az egyéni utazáson felül – lehetőség van a KIM szervezésében is utazni.

A téli találkozókón túl szinte egész évben lehet Taizébe utazni, ahol a testvérek egyhetes találkozók keretében látják vendégül a fiatalokat. Ezekre a kiutazás többnyire csak saját szervezésben megoldható, de az érdeklődők számától függően nyaranta a KIM is szervez buszokat. Ennek részleteiért az adott időszakban érdemes újra felkeresni honlapunkat.

Végezetül ezzel a honlappal buzdítunk mindenkit arra is, hogy Találkozóról vagy taizéi utazásból hazaérkezvén ossza meg minél többmindenkivel a kint szerzett élményeket, bekapcsolódva helyi közösségek életébe. A magyarországi imaórák listája és a Katakomba honlapja segíthet megtalálni már működő helyi imaórákat, míg a Taizéi Közösség honlapjára mutató linkekkel a közös imádságok szervezéséhez és énektanuláshoz is segítséget lehet kapni.

Üdvözlettel

A KIM csapata