Katakomba

A szemlélődő közös imádság helye

Katakomba > Helyszínek > Katakomba

Katakomba

Katakomba — Egy pince színeváltozása

Jó pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor először felmerült az igény a Taizéi Közösség által szervezett találkozókról hazaérkezőkben, gyűljünk össze itthon is közös imádságra, tegyük az életünk részévé az énekes imádságot, osszuk meg másokkal is az élményt, amit a Találkozóknak köszönhetően szereztünk.

2003-ig közös imádságra a belváros különböző templomaiban tartott napközi imaórák alkalmával volt lehetőség, illetve alkalmanként más helyszíneken, de fokozatosan érett a vágy a továbblépésre, hogy egy saját helységet találjunk az imáknak, ahol a környezet méginkább segíti az imában való elmélyülést. A pesti ferencesek használaton kívüli pincehelysége végül megfelelő helyszínnek mutatkozott, és lelkes fiatalok munkája nyomán átalakított boltíves pince — amit jellege és lelkülete miatt talán a Katakomba elnevezés határoz meg legjobban — szolgált 2003 őszétől 2014 őszéig a közös imádságok helyszínéül.

Kik gyűlnek össze az ilyen alkalmakon? Olyanok, akik keresztény hitüket a mindennapokban kívánják megélni és tettekre váltani, és akik ennek forrását — és az Istenhez vezető utat — a napi közös imádságban keresik. Olyan közös imádságban, amely lehetővé teszi, hogy különböző felekezetű keresztények — felekezeti hovatartozásukat megtartva, de mégis egyfajta egységben — együtt imádkozhassanak. Az alkalmakat a magyarországi történelmi egyházakhoz (katolikus, református, evangélikus) tartozó fiatalok szervezik, akik nyitottak más felekezetű ill. Istent még csak kereső emberek felé.

Hogyan találhatod meg a Katakombát?

A Katakomba helyszínéül szolgáló pincehelység a Ferenciek terénél található, a Kárpátia udvarban. Bejárat a IV. lépcsőházon keresztül (Szt. István könyvesbolt mellett).

Térkép a Ferenciek teréről és környékéről

Metróval legegyszerűbb a Ferenciek teréig jönni (M3 vonalán), de az Astoria sincs messze (M2 vonalán). Sok busz is megáll a közelben (pl. 5, 7, 8, 112, 173, stb.). A Kárpátia udvarnak két bejárata van.

Az egyik bejárat a Kossuth Lajos utcáról (Ferenciek terét az Astoriával összekötő út) nyílik. Itt az utcáról befordulva át kell haladni a kapu árkádja alatt, majd beérve az udvarra balra az első lépcsőházba kell benyitni (Szent István társulat könyvesbolt és kegytárgy üzlet között).

Az udvar másik bejárata a Károlyi M. utcából van, a Kárpátia étterem mellett. Erről érkezve végig kell menni az udvaron az étterem terasza mentén, majd balra fordulva jobb kéz felől találjuk a IV.-es lépcsőházat.

Térkép az udvarról

A lépcsőházba belépve szemben kell lemenni a pincébe, és balkézfelé benyitni egy vasajtón. Az ajtón túl fogad a Katakomba csendje.