Katakomba

A szemlélődő közös imádság helye

Katakomba > Események > Húsvéti misszió (Karancslapujtő, 2016. március)

Húsvéti misszió a jezsuitákkal

(Karancslapujtő, 2016. március)

A föltámadt Krisztus így szólt tanítványaihoz: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Márk 16,15)

Küldetésben voltunk Húsvétkor Forrai Tamás SJ és Bellovics Gábor SJ vezetésével a váci egyházmegyében: a lelkigyakorlat során olyan falvakba mentünk, ahol a helybéliek a paphiány miatt nemigen vehettek még részt szentháromnapi liturgián. A misszó célja a Húsvéti Szent Háromnapnak, Jézus halálának és föltámadásának mélyebb, személyes megélése. Ezen túl pedig hirdetni az evangéliumot a település és a környék lakosságának, tanúságot téve az Atya irgalmasságáról, Jézus szeretetéről és a Szentlélek vigasztaló erejéről. A misszió lehetőség az elcsöndesedésre, elmélyülésre, virrasztásra, de egyben kihívás is a közösség szolgálatára.

Helyszín
Karancslapujtő
Időpont
2016. március 24–27.
Lelkivezető
Forrai Tamás SJ

Reflexiók

Nyitottság. Lelkesedés. Közöny. Bátorság. Félelem. Találkozás. Várakozás. Csend. Megállás. Irgalom gesztusai. Vidámság. Közösség. Jövőkép. Remény. Érzések, gondolatok, amik a karancsi misszióra visszagondolva kavarognak bennem. Ezek vibrálását, lüktetését éltem meg Szent Három Nap során.

Három dolgot ragadnék ki ezek közül, ezek vannak legerősebben most bennem jelen: a találkozások élménye-helyiekkel, egymással, ezáltal a közösséggé formálódás útja, és amire a hétköznapokban hívást érzek az irgalmasság gesztusai, a másokhoz való odafordulás.

Maradandó élményként viszem magammal a hétköznapok sokszor siralmas valóságára való rádöbbenés mellett a Feltámadásra reményt és rácsodálkozást ébresztő tapasztalatát. Szeretnék tenni is érte, hogy ne csak egy erős érzés fogjon el, amikor visszatekintek a Missziós keresztre, hanem a saját életem, mindennapjaimban megjelenő valósággá, amit - éppen ahogy az Úr akarja, és a másiknak szüksége van rá - közvetíthetek a környezetem felé. Hálás vagyok ezekért a felismerésekért.

Dávid

A klasszikus misszió részéről én lemaradtam, abból azonban amit mégis megéltem: Engem megfogott az a változás, ami a helyi "nénikben" végbement: az elején itt suttogták a keresztúton mögöttünk, hogy "Ezt nem így szoktuk!", aztán pedig nemcsak megszokták, de azt hiszem, valahol megtapasztalták benne Isten jelenlétét, Aki megérintette őket. Nagyszombat este már odajöttek, hogy ez csodálatos. Igen, azt gondolom, ez csoda, ilyen változás "magától" nem történik. Még egyszer köszönöm a lehetőséget, hogy így, később is lemehettem, részt vehettem a lelkigyakorlaton, és köszönöm azt a sok-sok áldozatos munkát, amit ebbe a hétvégébe belefektettetek. Szeretettel,

Andris

Az eddigi húsvétok nagy részét általában nem otthon töltöttem, hogy legyen lehetőség jobban elmélyülni a Szent Három Nap misztériumába valami lelkigyakorlatos helyen. Ez a misszió azért fogott meg, mert vágytam a szolgálatra, meg az elmélyülésre is, és pont így volt hirdetve a plakáton.

Kicsit talán el is vártam, hogy ugyanúgy legyen lehetőség az elmélyülésre, mint az eddigi húsvétok során, ennek az elengedésével küzdöttem az elején. Aztán az apró helyzetek, amikben azt tapasztaltam, hogy tényleg most arra vagyok hívva, hogy hagyjam magam kiüresíteni ezek által a lemondások által, valahogy áttették bennem a hangsúlyt, hogy most Jézus a főszereplő. Őérte van minden, őérte csinálunk mindent, meg hogy Ő akarja, hogy így alakuljanak a napok történései. Ennek a felismerése nagy ajándék volt.

Úgy érzem, hogy a szokásos húsvétoknál sokkal szétszórtabb voltam, egy idő után nem is ragaszkodtam úgy görcsösen ahhoz, hogy összeszedett legyek és (mégis) olyan túláradó örömmel lettem megajándékozva.

Az éneklés meg azért volt még külön élmény, mert ima volt a próbákon is meg a szertartásokon. Jó volt örömet szerezni az ottaniaknak is az ünnepélyes szertartásokkal, mosolyokkal, kedves szavakkal. Amit százszorosan kaptam/kaptunk vissza.

Amire vágyom továbbadni, az öröm, hogy a munkatársaimnak is átjöjjön valami ebből az egész feltámadásba vetett hitből. Meg az erőt önteni egymásba, hogy tudjunk mi is ebből az örömből táplálkozni...

Hedvig

A misszióról: Az én szememmel természetes csoda volt látni, ahogyan mindenki alávetette magát a szolgálatnak. A gyengeségek erővé váltak, a fizikai nehézségek a liturgia részévé és húsvéti misztériummá. Megelevenedett egy-egy forgács... legyen az szó, gesztus, vagy mozdulat, bármilyen önkéntelen megnyilvánulás a másik felé.

Az volt a benyomásom, hogy mindenki vállalta magát olyannak, amilyen, ugyanakkor megnyitotta magát egy belső átalakulás felé. Valószínűleg egyikünk sem ugyanúgy tért haza, ahogyan érkezett.

Engem sokat segít a tudatos figyelem fenntartásában.

Maga a táj mély benyomást hagyott. Külön köszönet érte azoknak, akik megtalálták, átvezettek és végigkísértek rajta.

A fülemben többszólamú, el nem hallgató ima lett a feltámadásra hangolt várakozás.

Kata

Számomra a testvéri együttlét az, amely a legmeghatározóbb élmény volt a szent három napon. Nagyon jó volt megtapasztalni, milyen gyorsan közösséggé formálódtunk. Fontos volt számomra a befelé és kifelé fordulás egyensúlya: megvolt a helye a csendnek, az elmélkedésnek és a missziónak, a helyiekkel való beszélgetésnek is. Az elmúlt héten Karancslapujtőre visszagondolva többször is felujjongott a szívem: Feltámadt Krisztus!

András

Nemigen jönnek most a jó gondolatok... amit most tudok reflexióként: Maradás - jó volt köztünk lenni, s ezt visszajelezte a környezetünk is, megmaradtak körülöttünk az emberek (Roby, a többi kisgyerek, öreg nénik...).

Csibe :)

Nekem ez volt az ötödik húsvéti misszió. Látszólag mindegyik másképpen alakult történt; a körülmények, a helyi emberek és a misszióban résztvevők összehasonlíthatatlanok. Mindezek ellenére az öt húsvéti misszió bennem egyre hasonlóbb. Miért?

Lassan megértem, hogy ilyenkor milyen fontos eseményre emlékezünk: Jézus szenvedése, halála és föltámadása az, ami minden embert össze kell kössön. Nemzedékről nemzedékre, két évezrede hirdetjük ezt, amíg el nem jön, és helyreállít mindent, amit az emberiség elrontott. Az ő gyönyörű közösségébe von minket. És ezt húsvétkor tapasztaljuk meg csak igazán: igen, ez már megkezdődött azok között, akik szeretik őt, és állandóan azt keresik, hogyan lehetnének hozzá még közelebb.

Bízom benne, hogy mind az öt misszió, így ez a lapujtő-berényi is valamit adott azoknak a közösségeknek, akikhez mi vittük el a húsvét örömhírét. Be tudtak nézni az üres sírba, és az összehajtogatott gyolcsokra rácsodálkozva láttak és hittek. Találkozhattak a feltámadt Jézussal is, és az ünnepi asztalnál az ebből fakadó örömüket nem zárták a szívükbe.

Mi, pedig akik ott voltunk, talán nem szégyenkezhettünk semmi miatt. Talentumainkat nem ástuk el a fa tövébe. Ádám fantasztikus gyerek-foglakoztatási készsége engem személy szerint lenyűgözött; megcsodáltam azt, hogy ilyen kevés próbával is tudunk passiót és mindenféle liturgikus énekeket szépen előadni Gáborral, Kálmánnal, Péterrel, és a többiekkel; hogy Anna még lefagyott ujjakkal is képes gitározni. És hogy közösen tudunk imádkozni, kevés szóval és sok énekkel; és hogy meg tudjuk járni a Karancsot, rá tudunk csodálkozni a teremtés szépségére, a bükkösben vonuló kis csapatra, a kápolna körül virító tavaszi csillagvirágokra, Dávid és Kriszti szűnni nem akaró mosolyaira, és még lenne mit sorolni... Alleluja!

Bálint Zsolt